CIVIL FILM(ELM)ÉLET

Civil mozgó(képes) magazin

Szinkrónika

Varga Tünde:

Magyar hangja…

Azt hiszem, nincsen olyan ember, aki ne tudna néhány nevet felsorolni arra a kérdésre, hogy ki a magyar hangja. Ugyanakkor sok olyan állandó és közismert hang lett életünk része, amiről nem is tudjuk, hogy kihez tartozik – gondoljunk csak a metró „hangjára”.

Régen a magyar szinkron, ha lehet ezt mondani – világhírű volt elsősorban a hitelességéről. Sokszor mondták: a magyar változat jobb, mint az eredeti, ami főleg a szappanoperákra volt jellemző. A 90-es évek óta sokat változott a szinkron is, mint piaci tényező. Valamikor a filmet levetítették a színészeknek, ma ez már kivitelezhetetlen lenne.

Általában úgy tartják és ez is terjedt el a köztudatban, hogy a szinkronizálás színészi oldalról reprodukció, nem alkotó művészet. Teszik ezt abból a látszólag igaznak tűnő hivatkozással, hogy a műalkotás, a film elkészült. A rendező megrendezte a filmet, a színészek eljátszották a szerepüket. Kész. Ehhez már nincs mit hozzátenni, de nem is szabad. Igen ám, de akkor hogyan tehetjük hozzáférhetővé a műben megfogalmazott tartalmat a magyar közönség számára?

Könnyű lenne a helyzet, ha ismerné az adott nyelvet - A film feliratozásakor elveszik a szöveg legalább 2/3-ad része, sőt az olvasási problémák miatt további nehézségek adódhatnak. Tehát vagy egyszerűen alámondják a szöveget, vagy szinkronizálni kell.

Mit jelent a szinkronizálás?

Először lefordítják a szöveget, amit úgy kell megtenni, hogy a néző számára ne csorbuljon az eredeti gondolat, ne változzon az értelme, ehhez azonban mérhetetlen empátiára van szükség. A szinkronizálásnál a színészi beleélés közvetíti a mű mondanivalóját. Ez a színészi empátia segíti a nézőt a befogadásban.

A szinkronizálás tehát leegyszerűsítve egy idegen nyelvű film magyarul történő megszólaltatása. Célja: érthetővé tenni a világ filmkultúráját a magyar nézők számára.

Varga T. József jegyzete alapján